Ki volt mellette? Nem látták? Időben jött a vészjelző mentő?
Ó, annyira minde
gy, mert bár a kimondhatatlan szavak közzé tartozik, mégis: meghalt. Az őszi ködben busongva kérdezhetnénk: miért? Miért, te, vidám élet hordozod minden pillanatodban Thanatos magvait? Miért jár köztünk a halál úton, fák mögött, színpadon, kézfogásban, egy hajnali kopár főút mellett? Miért vagy halál te élet?
Nem értjük mi a halált. Olyan misztikus, annyira könnyes, fáj, tép, szétveti a tudatot. Fekete. Ronda. Robi…
A csapat lelke volt. Magas, szikár, akinek ha egyszer elkaptad tekintetét és szorította kőkeményen kezed nem feledheted. Vibrált, élt, minden mozdulatában ott pezsgett a horatiusi sor: carpe diem!
Vidám volt, pergő, telve ötletekkel, nagy reményekkel, hisz a fenébe is, hát ember volt, társ, barát, gyermek- ki tudná megmondani még mi? Nincs többé? Mi ez? Hát hol van?
Nekünk itt van, “egy hang Isten énekében”. Miért pont egy csapatból téptek ki egy erős húsdarabot? Szétesik-e ez a sánta Vulcanus? Nem. Hisz magával hordozza első örökös tagját. Lett hát nekünk is Hallhatatlanok Társulata. Ki kérte? Senki. Lett.
Ha tudnánk miért, nem kérdeznénk most mi is ordítva évezredek kérdését: mi a halál?
Mi a halál?
Koztunk van…..a szivunkben maradt…a csillagok kozt jar..ott hol mi mar nem tudunk utana menni…resze lett a vilagnak…a foldben a szelben es vizben…koztunk van korul vesz minket…szelleme a mienk lett emleke pedig koztunk marad…testet pedig visszadta annak akitol kapta:
Istennek!
Egyszer majd talalkozunk de addig vigyaz rank fentrol orokke
Egy fenyes csillag lett o is az egen es mi is azok leszunk egyszer es eggyut vilagitjuk majd be masok szivet mint o mienket most!
Meg talalkozunk…odaat!
Mindegy mi vagyok,
vagyok az ami.
Egy hang az Isten énekében,
és kár lenne el nem hangzani.
Mindegy mi leszek,
leszek az ami
egy test isten birodalmában
és kár lenne nem emlékezni
mindegy mi lettem,
egy lélek Isten körforgásában,
és kár lenne elbúcsúzni,
Aj gyerekek, jó barátok…
el kell szállnom messze szállnom…
Annyira büszke volt rátok, olyan boldogan mesélte egy éjjel, mikor szokásos beszélgetésünket folytattuk, hogy megalakultatok. Én is sírtam örömömben, hogy Robi rátok talált…hogy Thália fiataljai egymásra találtak! Most pedig azért sírok, mert széttép a fájdalom és, mert itt van ez a weboldal, amit ő linkelt le nekem, hogy nézzem meg az új csoportját és amin az ő emlékére írt sorokat olvasom.
Óóóóó ha tudnátok mennyi minden rejlett benne….
Kérlek emlékezzetek rá, minden szavára,mozdulatára, hogy bennetek is tovább élhessen és ne sírjatok, mert azt ő sosem akarná.
Vigyázzatok egymásra!